Különös érzés visszatekinteni a WRTC-re, hihetetlen, hogy mennyi élmény zsúfolódott abba a néhány napba, és a kezdete mennyire távolinak tunik ma már...

A készülodés igazándiból tavaly osszel kezdodött, amikor a WW SSB alatt a regi cimborákkal OG1F-rol ismerkedtem a sarkkör-közeli terjedéssel M/S-ben (OH1NOA, OH1MDR, OH1MM és OH9MM társaságában). A verseny egyik nagy tanulsága az volt, hogy azon a szélességi fokon a napkelte és a napnyugta pontos idopontjának semmi jelentosége nincs, mert e terjedés túlnyúlik rajtuk, a másik pedig az arra a vidékre jellemzo, egyedi terjedési módok felismerésének fontossága. Pl. ha nincs aurora, akkor az egyébkent teljesen üres savban, egy abszolút váratlan idopontban kerekedhet óriási pileup. Jó példa erre az éjjeli 21 megas terjedés W6/W7 irányba az Északi-sarkon át. Ilyenkor mar EU-ból a délnyugati részbol sem jutnak át, de az ott megszólaló skandináv állomások rendet vágnak az ugyanebbol az irányból  a közép-ázsiai Dxekre vadászó amerikaiak között.

 A második felvonásra novemberben került sor, amikor Gyorsághalomalján összejöttünk, és átbeszéltük a lehetséges WRTC operációs taktikákat, és a WW CW verseny alatt próbálgattuk a meg szlovéniai szabályok szerinti 2 operator / 1 rádió elrendezést és az együttqsozast. Az eredménybiztató volt, HG1S-kent (HA1DAC, HA1DAE, HA1TJ és HA3NU társaságában) az M/S kategóriában új magyar rekordot sikerült felállítani, megtörve a már 10 éve fennálló regit.

 A WRTC-re szánt setupot a WPX SSB-n próbáltuk ki. Itt külön köszönet illeti Lacit HA3NU-t,   és feleségét Ildit, akik mosolyogva turték, hogy húsvét hétvégéjén telekiabáljuk mindenfele szikjukantesztekkel a házukat. Laci otthoni antennaelrendezése teljesen megegyezett a tervezett WRTC állomasókéval, így itt a fo hangsúly az interferenciák kiszurése és az osszes kábelezés megfelelo elokészítése volt. 

 Ezúton is szeretném megköszönni HA2SX Pepének, hogy a verseny elott hónapokkal rendelkezésünkre bocsátotta az FT 1000 MP Mk V-jet és egy pár Dunestar 600-as szúrót. Ez volt a problémamentes szereplés kulcsa, hiszen mindamellett, hogy az MkV egy nagyon jó rádió, a rádiók csereszabatosak voltak az összes csatlakozójukkal együtt, és a Dunestar szúrók pedig az interferenciamentes versenyzést tettek lehetové.

 A készülodésbol leginkább a csomagolás és a berendezések szállításának nyugtalanító problémája maradt emlékezetes. Gyakori utazóként sokszor volt alkalmam látni, hogy a reptereken hogyan kezelik a feladott poggyászt, így én ragaszkodtam a palesztinai expedícióban bevált módszerhez: a Mongóliát, Palesztinát megjárt FT 1000 MP egy olyan nagyon eros anyagból készült táskában lapul, melybe pontosan beleillik egy körkörös szivaccsal együtt. A táska mérete pont akkora, hogy teljesíti a légitársaságok kézipoggyászra vonatkozó eloírásait. Formára leginkább azokra táskákra emlékeztet, melyekben a repülokre az üzletemberek a másnapi öltönyüket hozzak-viszik. Így a hordozójára mar csak az a feladat marad, hogy a becsekkolásnál lazán a vállára vetve olyan képzetet keltsen, hogy abban nem lapul semmi más, csak a másnapi elegancia nélkülözhetetlen kellékei..

Az Anti sem bízta a csomagkezelok jóindulatára a másik rádiót (FT1000MP Mark V), és egy, a méretet meghaladó védoburkolatba rejtette, majd a boröndöt egy iskola összes táblájának a letörlésére elegendo szivaccsal belelte ki. Ez az egész egy ultramassziv (és hipernehez) boröndbe került, melyet gondos tervezoje görgokkel, aggodó tulajdonosa pedig speciális vedofóliával látott el.

Felsorolni is hosszú lenne, hogy mennyi apró mütyür kell egy ilyen állomáshoz: a billentjüktol, a fejhallgatókon át a zavarszuro ferritekig, és a minden eshetoségre becsomagolt antennahangolóig (hiába, a Windom az már csak Windom marad). Emlékezve meg a finnországi idojárásra, némi ruhának is helyet kellett szorítani a sok izé között. Persze, hogy a ruhákból csak a rövidnadrágokra és a rövidujjas trikókra volt szükség!!

A legnagyobb bizonytalanságot a számítógép okozta. Az egyik kivinni tervezett számítógépem, ami 2 COM portot tudott, a verseny elott néhány héttel megadta magát, és egyáltalán nem volt biztos, hogy a WRTC-re elkészül. Végül a szervizben megunhattak mindennapos telefonjaimat, és néhány nappal az indulás elott felhívtak, hogy kész. Akármennyire is jónak tunt, nem volt teljes a bizodalmam, de a Gyuri (Mr. Mindent Megold) jelezte, hogy HA6NY Gyula szívesen kölcsönadja a notebookját, melynek szintén 2 soros portja van, és ha kell, o elhozza. Szegény, akkor meg nem is sejtette, hogy mind a négyet (a mi kettonket, a sajátját és a tartalékot is) neki kell végigcipelnie a reptereken. Ismerve azon képességemet, hogy a legfontosabb dolgokat a legváratlanabb helyeken és idoben vagyok
képes elveszteni, így kínjait meg tetéztem percenkénti kérdéseimmel, hogy a notebook táska (ami az összes iratomat is rejtette) meg van-e meg...

A reklámért ugyan nem kapunk semmit, de meg kell jegyeznem, hogy a ferihegyi reptér indulási oldalán van egy szerkezet, amivel a feladandó csomagokat lehet eros védofóliával betekertetni. A betekerés ára tartalmaz meg egy
poggyászbiztosítást is, ami, ha baj van, jól johet.

A repterén a MALEV pultnál egy nagyon kedves hölgy kezelte a csomagainkat, aki türelmesen végigasszisztálta a vámellenorzést, a betekerést, majd az ajkai üveggyár eves termelésére elegendo "törékeny - fragile" matricákkal
ragaszgatta tele kényes csomagjainkat. Minden, az ebbol az esetbol adódó elfogultság, és nemzeti hiuság nélkül is merem mondani, hogy a MALEV a legjobb légitársaság, amivel dolgom akadt, pedig már párat kipróbáltam.

A reptéri váróban találkoztunk YU7BW Robival és YU1ZZ Milánnal, akik ugyanazon a járaton utaztak. Velük sok idot töltöttünk együtt Finnországban is, és az együttlétekre leginkább a harsány hahotázás volt a jellemzo, meg
akkor is, amikor a tarjani "power amplifier" meg standby állasba sem került! :)

Rövid, kétórás repüloút után landoltunk Helsinkiben, ahol a vámost szemmel láthatóan sokkal jobban izgatta a kolléganojével folytatott társalgás, mint a sok rádió, melyeknek gondosan megírt vámpapírjait táskákkal erosen felpakolt kelet-európaiak dugdostak az orra alá. Ennyit a gyáriszámos listákról, az elokészített tápkábelekrol meg a többirol... :)

Az érkezési oldalon Gyuri azonnal kiszúrta az OH2BH-t, illetve az OH2BH/2-t, ahol a /2 nem a poziciójára, hanem a jelenlegi méretére utal a korábban QSL lapokról és újságokból ismert onmagával szemben... Velünk egyidoben
érkezett az angol csapat (G4PIQ-M6T, G4BWP) és N2NL Londonból. N2NL Dave az amerikai parti orségnél szolgál, a guami évek után jelenleg Floridában. O a maga 31 évével (o igen, én is!) a fiatal generációt képviselte a WRTC-n.

A fohadiszállásként muködo szálloda az espooi Radisson SAS volt. Helsinki tulajdonkeppen 3 város agglomerátuma (Espoo - mondhatnánk, hogy a finn Szilicium-völgy, ha nem egy félszigeten volna, Vantaa - ahol a reptér van, és Helsinki maga). A rendezok jól kiválasztották a szállodát - nagyon csendes környéken volt (ismerve a radióamatorök által gerjesztett QRM-et, ez hasznos is lehetett) és autóval jól megközelítheto volt. Ez utóbbinak késobb nagy jelentosége volt, amikor 52 csapatot kellett elfuvarozni az állómására és vissza.

Estefele (olyan 10 óra tájban, ami csalóka ott, lévén, hogy magasan fenn áll meg a nap) a Gyuri elovette a fekete mágiát, és röpke óra alatt belevarázsolta az extra com-portokat a notebookba. Aki mar próbált DOS alá nem-osztott IRQ-s, PCMCIA-s soros port bovítokátyát installálni, az tudja értékelni a fenti produkciót. Végig próbálva a szóbajöheto CT verziókkal (9.47, 75 es 77 ) stabilnak tunt, és jól muködött nemcsak a hálózati funkció, hanem a rádió számítógépes vezérlése (CAT) is.

Hadd ejtsek néhány szót a verseny szabályáról, a taktikánkról és a technika szerepérol.

Az idei WRTC szabályok lényege, hogy a csapat egy CQWW mintára megkreált SOA (egykezelos-támogatott) operációnak tudható be. A két rádiót a verseny elején egyértelmuen azonosítani kellett, hogy A és B. Csak az A adhatott, a B nem. Az A operátor (osztó) hallgathatta mindkét rádiót, a B operator (szorzózó) csak a sajátját.  Az elso szabálynak nem sok gyakorlati jelentosége volt, mert az A op két fülét eléggé lekötötötte, a 2 VFO, és több fülre nem tellett… A B operátor meg sem érinthette az A rádiót! Mindezen túl a B rádiót nem lehetett a számítógépre kötni. Ezek eléggé korlátozták a B operator szerepét, mert a legtöbb, amit csinálhatott, az az volt, hogy feltöltötte szorzókkal vagy qsokkal a Bandmap-ot (savterkep). Úgy is mondhatnám, hogy egy elo (és néha morgolódó) DX cluster, aki ott ül melletted.

A B operator eletet meg az is megkeserítette, hogy a frekvenciát minden egyes hivójelnél neki kellett kézzel beírnia. A K1EA dicséretére legyen mondva, hogy kérésemre meg szerda éjjel beleírta a CT-be azt a funkciót, hogy legalább a frekvencia MHz részét a program automatikusan a kiválasztott sávról vette, és csak az utolsó 3 számjegyet kellett begépelni. Az A operator pedig a sávtérképbol vagy a packet ablakból (a sávtérkép beírások megjelennek a packet ablakban is) behívogatta a B-VFO-ba a szorzókat és egy alkalmas pillanatban átváltva az ado-VFO-t megcsinálja oket.

A verseny elott (!) sokakhoz hasonlóan kb. 2000 QSOval és 500 szorzóval számoltunk, és a 2000 QSO-ra olyan 2500 pontot saccoltunk. Ez nagyjából 1:6-es eu qso/szorzó illetve 1:3-es dx-qso/szorzó aranyt jelent. Ez egy fontos támpont arra vonatkozólag, hogy mennyi idot érdemes egy szorzóra elvesztegetni. Pl. azon szorzók esetében, akiket elobb beírnak a clusterba, minthogy mi megtalálnánk oket, azt jelentette, hogy egyszeruen nem is volt érdemes oket akkor hívni, mert a packet pileupot a 100W-tal úgysem törtük volna át, annyi ido alatt, mint amennyi az 6 EU vagy 3 DX QSO elkészítéséhez kellett volna.

 Ezt az aranyt a verseny alatt végig figyeltük, és ennek megfeleloen nott a türelmünk a szorzókkal, illetve az affinitásunk az áthívásokkal. A verseny közepére ez az arány 1:10 volt EU QSOknal és 1:5 DX QSOknal. Egy áthívás általában egy-másfél percet vett el, és fontos volt, hogy olyat hívjunk át, aki le tudja venni a frekit, át is jön, és még meg is lehet hallani. A HQ-knal számítottunk az összekapcsolt állomásokra, de sajnos ez alaptalan volt, és a németeket kivéve, egyik sem tudta megmondani a másik sávon a frekijet.

 A himosi kirándulás szerintem felesleges volt, sokaknak ott járt a fejében végig, hogy mi lesz a technikával, hogyan lehetne a szoftvert jobban letesztelni és ehhez hasonlok. Bar lehet, hogy az adta a rádióamator mivoltát az egésznek, hogy rögtönözni kellett: a DL2CC a vacsora alatt az ölében tartott notebookon Windowson clusteremulatort fejlesztett (hiába, o már csak egy megrögzött Writelogos) vagy a K1EA egy fapadon ülve, a szúnyogokat hessegetve CT-t javított… : ) 

 A himosi tartózkodás egyik nagy eseményének ígérkezett a pileupverseny. Aztán az is maradt... A versenyzoi tájékoztató végén egyszer csak bejelentették, hogy ez most itt a pileup verseny, kéretik csondbe maradni és figyelni! A nagy sátorban a zenekar hangszóróin szólt a pajlapp. Vicces volt látni a sok contestert, amint törökülésben ül a pódiumon füleivel a hangszorókra tapadva! A távíró meg lement valahogy, de az SSB-n megizzadtunk, lévén, hogy míg távírón hangszínben eltértek az állomások, SSB-n ugyanaz az 2 személy olvasta fel az összes hívójelet   és ezek lettek “párhuzamosítva” (egyszerre legalább 4 szólt). Az eredmény nagyon szoros volt, CW-n az Anti 8. lett, én pedig 10. SSB-n az Antit beugratta a bemondó azzal, hogy itt nem volt gyakorló szöveg az elején, én pedig a 8. helyezést értem el. Az ehhez kapcsolódó vicces közjáték az volt, hogy a lejátszás után össze akartak kapkodni a lapokat, de akkor én meg a letisztázással (hiába, le sem tagadható a Lenin Ifjú Tavirasza múlt! : ) ) voltam elfoglalva. OH2BH fel is kapta elolem az eredeti papírt, majd ránézett, és látva a betuk helyett írt kódokat, inkább fejcsóválva visszaadta.

 A szerda este meg a vidámság volt, ahol a Gyuri által hozott nedu nagyon nagy népszeruségnek örvendett. Jelentos lépeseket tettünk a magyar-guatemalai, a magyar-arubai és a magyar-mexikoi kapcsolatok ápolásáért! Ekkor meg a laza csevegésé volt az ido. Nem úgy másnap! Eros kontrasztot véltünk felfedezni az elozo este meg sört hörpölo versenyzok és az aznap ásványvizes-üveget szorongatok között! Ekkor már csak a szúnyogoknak volt dozs, de nekik nagyon. Bár az útleírások errol mélyen hallgatnak, a világ szúnyogpopulációjának jelentos része a skandináv tájakon él, és ebbol jutott nekünk is boven!

 Pénteken délelott került sor a QTH-k ceremonikus kisorsolására. Az sorsolás lényegét tekintve csak találgatások voltak, de tény, hogy amerikai csapat csak EU bírót kapott, és az EU csapatoknak pedig az amerikai és finn bírók ítéltettek. Nagy izgalommal vágtam neki a pódiumra kiszórt borítékokig vezeto tízméteres távnak, és rosszul színlelt határozottsággal markomba kaparintottam a 43-as számot rejto borítékot. Sokat sejtetett, hogy a sorsolást a térképen koveto Gyuri és Robi nem fogadta üdvrivalgással a QTH számának bejelentését, és a versenytársak soraiból sem hallatszott csalódott moraj…  A térképet böngészve ki is derült, hogy miért… Az “égiek”(?) által nekünk juttatott QTH a tengerparttól kb. 50 km-re északra, az északra vezeto autópálya és a vasútvonal közti kétszázméteres sávban lapult. Baljós sejtelmeit igazolni látszott a közvetlen szomszédságunkba kerülo Timo OH1MDR diplomatikus “not good – but we’ll see”-je is… Késo délután érkeztünk vissza Helsinkibe, ahol már várt minket házigazdánk, OH2LB Eskoo és bírónk, Ari OH6NIO. Ari egy tipikus finn, akinek kellett egy kis ido, hogy felengedjen, és bár ezt egy finn soha nem mutatja, legalább annyira izgult a verseny elott, mint mi magunk! Pl. az autóban kiderítettük, hogy anno Kuopioban (OH7) ugyanabban a koleszben laktunk diákként, amit o egy “hmmm… interesting”-gel nyugtázott. Az út végén kezdett eluralkodni rajtam a pánik, amikor Eskoo büszkén mutatta a saját maga készítette 30m-es, rozsdamentes acél, forgó antennaoszlopát, melynek a tetején árválkodó TH7 éppen csak kikandikált az erdobol, és a pajlappjainkat generálni hivatott yagit sehol sem bírtam a horizonton felfedezni.. A ház elott megállva rá kellett döbbennem, hogy antennánknak a horizonthoz semmi köze... Eskoo haza egy kb. 15-18 méteres dombocska déli oldalának a közepén állt, ami mellett magasodott a 12m-es oszlop, rajta a 3 sávos, sávonként 2 elemes Yagival… A Windom Eskoo oszlopára volt felakasztva olyan 6-7m-es magasságban, és onnan lejtett mindkét vége lefelé… Itt aztán kitört rajtam az osmagyar pesszimizmus – Antinak is elállt a szava, és azon törtük a fejünket, hogyan fejezzünk ki vágyainkat az antenna átszerelésére anélkül, hogy vérig sértenénk a házigazdánkat. (Meg élénken élt emlékezetünkben OH2BH buszon tartott eloadása (kb. 1 óra idotartamú!) az állomástulajdonosok mélylélektánarol).

 Az adószobának kapott helység Esko saját kiürített adószobája volt, ahova eb egybol bevetettem magam a csomagjainkkal, hogy összerakjam az állomást, az Anti pedig az udvaron próbálta magasabbra rakni az antennát. Ez egy meglehetosen kényes muveletnek számított, mivel a rendezok antennákért vállalt felelossége megszunt, ha a versenyzok bármit is változtattak az antennákon. Anti jól emlékezett még a szlovéniai windomos trükkökre és némi koax beletoldásával sikerült legalább az antenna közepét feltornáznia 12m-es magasságba.

A rádiók és a számítógépek összeállítása könnyen és problémamentesen ment. Az egyetlen gondot az jelentette, hogy a Telex mikrofonos fejhallgatómban a szállítás közben leszakadt az egyik betét, mégpedig olyan szerencsétlenül, hogy a csatlakozás magával rántotta a betét hozzávezetését is, így nem maradt mire forrasztani. Pech… Mindesetére a kézmikrofonos SSB-zes lehetosége nem hangzott nagyon lelkesítonek.

 Este 9-re értünk vissza a szállodába, ahol csak olaj volt a tuzre, ahogy a Gyuri elújságolta a nekik jutott tengerparti dombocskán álló QTH-t. Na, majd csak lesz valahogy - summáztuk magunkban. A mikrofongondunk megoldásában OH1NOA Timo jött a segítségünkre, aki egy vadonatúj Heil Proset 2-ot adott kölcsön… Phuuu… a kézmikrofonos SSB-zes rémképe ezzel eltunt, már csak a QTH-nkon a domb hátsó felét hordhatta volna el háromig valaki! Reggel 10 órakor indultunk vissza a QTH-ra (a verseny helyi idoben 3-kor kezdodött), ahol a versenyig QSOzassal, és az antennák és a sávkombinációk próbálgatásával ütöttük agyon az idot. A felsosávos antenna egy közös boomra felrakott 3 db 2 elemes Yagi volt, melynek jellegzetes karakterisztikája jól érzodött. HA0HW Lacival körbeforgattuk többször és a vélemény az volt, hogy bár 180 fokra hátra eros leszívása van, az antenna irányokra nem kényes.

 A versenyt 14 SSB-n kezdtem, ahol rettenetes QRM-ben ugyan, de jó ütemben lehetett QSOzni. A QRM-re nagyon kellett figyelni, mert ha a szomszédos állomások csak egy kicsit is közelebb jöttek hozzánk frekiben, akkor a mi 100W-os jelünk könnyen elveszett, és ez a percenkénti QSO-álagon jól érzodött.  A taktikánk az volt, hogy ekkor még csak olyan multikért ugrálunk, akiknél fennáll az esély, hogy a terjedés miatt a lassabb órákban nem lesz esély megcsinálni oket. Ilyen volt pár perccel a kezdés után 9K9X 28-on. Úgy gondoltuk, hogy a nagy európai  HQ multikat inkább hagyjuk a lassabb vasárnap reggelre, amikor 100W-tal is könnyu hozzájuk férni. 1217-kor az elso sikerélmény: JW0HR hívott még 14-en, s 2 percen belül sikeresen végighúztuk a két felso sávon is. Az elso fel órában a 180-as átlag fennállt, majd elmentem összeszedni az Anti által a többi sávbon megtalált szorzókat. 21CW volt a következo állomás, de nagyon lassan indult be, és az EU jelek sem voltak igazán erosek meg. Irány vissza 20 SSB-re, ahol 30 perc alatt ismét 100 QSO került a logba, és egy gyors ugrás 10m-re AP2IA-ert, illetve CT4NH Luist hívtam a felso sávokra, de 10m-en a kiváló QTH-ja ellenére sem jött át belole semmi. Anti jelezte, hogy 15 SSB-n már osztanak OJ állomások, és mar ugrottam is. Különösen a szorzók kihajtásában érzodött QTH-nk gyengéje kelet felé:  JA7YAA-nak még életemben nem ismételtem el ennyiszer hívójelemet, mint most.   A kongói HQ (9Q0AC) igazi csemege volt. Ezt követte egy gyors ugrás 21 CW-re, ahol a két VFO-val egyszerre keresve, könnyu prédára leltünk a sávban megjeleno USA állomásokban. A 21-es terjedés még mindig váratott magára, ezért inkább egy gyors operátorcsere után 20 CW-n folytattuk, ahol Anti jó ütemben logolta a QSOkat (Last10 >180) . 14005-ot ki is béreltük magunknak, és a következo egy és egynegyed óra alatt 254 CW QSO került a logba. Ari közben hátul a fejét csóválta, amikor Anti 250-es ütem körüli távírózását hallgatta.  A kétórás periódus végén Anti végigsepert 21 megan, begyujtve a megtalált szorzókat és könnyu préda 2 pontos DX-eket. Egészkor váltottunk operátort, és sávot, és 14 CW-n folytattuk az osztást.  A negyedóra alatt belogolt 40 QSO és az 28-on elcsípett ES HQ után,   a már bejáratott 14166-on folytattuk, ahol a következo 28 perc alatt 106 QSO született, és néhány gyors ugrással a felso sávokra pár szorzót is sikerült becserkészni (SU és ES HQ 21-en).  

 A balti és skandináv HQ-k fontossága kiemelkedo volt, hiszen a felsosávos holtzónán belül több nagy HQ dolgozott (ES, LY, YL, SM, OZ), amelyeket amilyen könnyen meg lehetett csinálni a pillanatszeruen beüto terjedések alatt, ugyanolyan nehezen lehet kiszenvedni a holtzónás terjedés alkalmával. Ezekre aztán, ha éppen jól jöttek, mindig ugrottunk.

 1630-kor Anti jelezte, hogy jön fel 15m, és 1644-kor váltottunk is: a 13 perc alatt belogolt 43 állomás mutatta, hogy Antinak igaza volt. A hab a tortán az egész hétvégén WRTC-kre vadászó PY0FF –et 250-es tempóval áthívni 10m-re, és 20 mp alatt belogolni a két szorzót! Kérdésre többen mondták, hogy az RST igazi 599, így picit kint a dzsumbujból 21327-en, SSB-n  folytattuk. Akármennyire is kinn telepedtünk le, nem akaródzott a pjlappnak beindulni, majd hirtelen 1716-kor elszabadult a pokol – W1AW írt be minket az USA clusterba. A nagy répának, ahogy jött vége is lett, és a kb. 40 állomást, aki a spotra ugrott, 10 perc alatt sikerült is belogolni. Vicces volt, hogy a spotunkra az EM5HQ állomás mindkét visszahívója ráugrott… Ez az idoszak az aktív szorzózás és a 10m-es esti Es-re várás idoszaka volt. Rengeteg szorzó volt a sávokban, többségükért azonban nagyon meg kellett szenvedni.   Úgy terveztük, hogy a a 40m-es HQ szorzókat még kora este összeszedjük, ilyenkor általában úgyis csak magukban CQ-znak – itt futottunk bele a Windom-pofonba: számos HQ, aki nálunk S9+20-30 dB térerovel jött, egyszeruen visszaCQzott  nekünk az üres, és nem is különösen QRM-es sávban… Ekkor még nem tudtunk a koraesti viharról Közép-Európában, így eléggé meglepett minket a dolog. A szorzózás fontosságát jelzi, hogy ekkor álltunk a legjobban az eredménylistán (7. helyen). Bo egy órás visszahívás után Anti vette magának 21002-ot és próbálta ellensúlyozni a szorzó ido alacsonyabb QSO átlagát.   Sehol nem lehetett tartósan jó átlagot produkálni, ezért ugráltunk a sávok között, hogy begyujtsük a szorzókat, meg azt a pártucatnyi állomást, akik aktívan keresték a WRTC állomásokat.

 2000-kor ismert én ültem a székbe, és sikerült 14-en jó osztást produkálni (50 QSO / 13 perc). Ekkor már 80m-én is nagyon jöttek a HQ-k, és mindenképpen le akartunk menni 80-ra, mielott az EU-k többsége lefekszik aludni. A korán kimúló felso sávok is abba az irányba tereltek az állomásokat. Néhány könnyu préda HQ után 3516-ra fészkeltük be magunkat, de hamarosan feladtuk a 15m-es dél-amerikai terjedés kedvéért. Amíg én 80CW-n küzdöttem a zajjal, Anti gyorsan teleírta a sávtérképet dél amerikai állomásokkal, és közép-európai HQ-kkal. 20 perc múlva számos szorzóval és QSO-val lettünk gazdagabbak. Ez fontos lépés volt, hiszen ezekre a szorzókra többször nem volt esély, másrészt pedig az 1:2-es EU:DX QSO-pont arany jól ellensúlyozta az alacsonyabb QSO-átlagot. 40m-en a nagy állomássuruség miatt egész fenn sikerült alkalmas helyet találni, ahol 25 perc alatt újabb 66 QSO került a logba. 22-órakor váltottunk ismét, amikor 14 már ismét kezdett életjeleket adni, de meg nem volt az igazi (8 perc alatt 13 QSO), inkább vissza 7-re, amíg a szorzóhelyen összeszedtem a szorzókat 14-en, amiket aztán Anti gyorsan be is gyujtött.  A következo periódus 80 és 40m-én telt el, amikor is a szorzószékben – megcsinálható szorzók híján – nagyon lassan vánszorgott az ido. 14-re a váltást 0:40-ig ki kellett tolni, de utána is gyakran beszúrtunk rövid 40m-es periódusokat, hogy lefölözzük azt a sávot is.  Ez az idoszak szinte csak CW volt,  mert SSB-n szinte semmi választ nem kaptunk. Az egyik legnagyobb meglepetést az okozta, hogy vagy ötpercnyi eredménytelen CQ alatt a B-VFO-val megtaláltam az OJ3D-t, ahol Bill W4AN orült tempóban osztotta az amerikaikat. Egyszer, egy cluster beírást követoen sikerült 14SSB-n egy rövid, gyors periódust kifogni, de egyébkent CW-n mindig jobban tudtunk dolgozni, az SSB Cqzasra semmi babér nem termett. A következo órák 20m távíróval teltek, amiket csak egy-egy gyors ugrás szakított meg szorzókért, vagy 7 megás qsokért.   Könnyüszorzokat jelentett a több sávon végighúzott LA5HE (20-15-10) és késobb GM3POI (10-15-40-80 – 20-on már volt GM, hi). Nagyon vártuk az elozo nap tapasztalt csodás 28 megás terjedést közép-európára, mert ott a nagy állomássuruség CW-n a mi malmunkra hajtotta volna a vizet, de sajnos ez nem vált be. Ekkor már nagyon látszott a szorzók óriási szerepe, és folyamatosan próbáltuk hívni az állomásokat az egyik sávról a másikra. ZL1TM nagyon segítokész volt, de sajnos 10m-en nem sikerült. Ekkor már nem lehetett hosszasan répázni egyik sávon sem, így gyakran sávot és üzemmódot váltva próbáltuk fenntartani az QSOátlagot. A gyors sávváltások esélyt adtak a szorzó operátornak is, hogy gyorsan végigtekerve a sávokon, ne mulasszon el szorzókat.  Ezt csak rövidebb cluster-beírás által okozott pileuppok szakították meg, pl. Anti 56 QSOja 14 perc alatt 20 SSB-n, majd CW-n 25 perc alatt 82. Ez így folytatódott a verseny végéig. A verseny végére a következo óraátlagok jöttek ki:

A számokat elemezve a következoket látom: a 40m-es QSO szám relatíve egy kissé alacsony, de a szorzók nem maradnak el. A 40m-es alacsonyabb QSO-szám jól magyarázható a 20m-es és a 40m-es terjedés eros egybeesésével, illetve azzal, hogy 40m-en különösen “halknak”éreztük a Windomot.  A többi szám arányaiban megegyezik a többi csapatéval. Amit fontosnak tartok kiemelni, hogy arányaiban nagyon kevés DX összeköttetést tudtunk létesíteni. A 26 japán QSO nagyon alacsony, csakúgy mint a 15 és 20 SSB-s USA.  Ez az antennára nézve sejtheto volt, és megpróbáltuk az EU QSOkkal behozni, amit lehetett.  Az N6TJ/N6AA páros pl. 400 US összeköttetéssel többet csinált, mint, mi.

 A logban  527 USA, 337 DL, 133 SP, 92 SP, 77 HA és 60 WRTC QSO szerepel.  A 77 HA QSO 43 állomással készült, a legtöbb (6) természetesen a nekünk is külön szorzónak számító HQ-val (akit pedig 80 SSB-n sajnos nem sikerült megcsinálni!), oket követi HA5PP 5,  HA1AV és HG1S 4,  HA0DU, HA0HW, HA1TX, HA7UG, HA8DU és HG5Z 3 összeköttetéssel. Külön köszönet nekik, hogy kibrusztolták ezeket a QSO-kat !

 A verseny alatt addig a sávokban soha nem tapasztalt sportszeruséggel találkoztunk. Többször megesett, hogy nagy multik, vagy meno egyéniek mentek arrébb az elso kéro szóra, és a nem túrtak ki bennünket, mondván, hogy a 100W-os WRTC állomás az könnyu préda. Az egyetlen frekibalhe a HG0D-vel történt, aki 20m-en kiCQzott minket a frekinkrol.

 A verseny után egy gyors félóra alatt lebontottuk az állomást, és házigazdánk ebéddel kínált minket. Az ebéd finn jellegzetesség volt: dámszarvas-sült rakott krumplival (a finn rakott krumpliban nincs tojás) és savanyú uborkával. Esko kérdésünkre, hogy o maga lotte-e, nemes egyszeruséggel azt válaszolta, hogy a háza elott az autópályán ütötte el egy autó… A barátságot áfonyalikorrel pecsételtük meg,  majd Esko visszafuvarozott minket a szállodába, ahol már gyülekeztek a versenyzok. A csomagok elrendezése után megbeszéltük, ki hogyan élte meg a versenyt, milyen tapasztalatokat szurt le. Az egyöntetu vélemény az volt, hogy a terjedés igazán kitett magáért, és a helyezések a logellenorzéskor dolnek el majd. A helyi sörárak megdöbbento hatással voltak az egybegyultekre, és radióamator összejövetelektol teljesen szokatlan módon, sokak álldogáltak üdítovel, vagy ásványvízzel a kezükben. Bevallom, az elso esti WRTC Beer árak után nem éreztünk szégyenérzetét, amikor a versenykiértékeléshez nélkülözhetetlen aranyszínu fluidumot a helyi ABC-bol szereztük be, a megszokott ár alig két-háromoszorosáeért, és szobánk minibárjának a hutojében hoztuk a megfelelo hofokra.

 A hétfo reggel helsinki városnézéssel kezdodött, amit én kihagytam, a múltból élénken emlékzve Helsinkire, sokalltam rá a többórás buszozást, és így inkább az csomagok hazaszállításának elokészítésével ütöttem agyon a többiek visszaérkeztéig az idot.

 Az esti díszebéd több szempontból is emlékezetes volt: eloször is életemben eloször mentem hajóval vacsorázni, másodszor, az étteremben meg a szállodánál is drágább volt a sör, harmadszor,  a finn szakácsok francia chef-ekét megszégyeníto étkeket produkáltak: nagy tányéron miniatur adagokat. Ahogy az egyik olasz meg is jegyezte, Lucullust nem kombinálták bele a Kalevalába…  A vacsorát követoen egy amerikai TV-s személyiség szórakoztatta leginkább önmagát a pódiumon, mi pedig – legalább 104-en - arra vártunk, hogy történjen már valami érdemleges, például kihirdessék a végeredményt, ami csak nem került sor. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, tervek szövodtek, közös versenyzések körvonalazódtak, utópista és idealista elmélkedéseket folytattunk egy földrajzilag igazságos versenyrol. úgy 10 óra felé már kezdett vége szakadni a VIP-folyamnak az elso 10 helyezettet megnevezték, és az elso hármat dobogóra hívták. Gratulálok nekik, nem vitás, hogy valóban ok a legjobbak!

 Ránk az igazi meglepetés a vacsora végén vért: a a négy csapat tagjainak, akik a Tuusula járásból dolgoztak, a helyi elöljáró egy-egy dísznyakkendot adott át. Ahogy utóbb Ari írta emailben, a helyi újságban meg is jelent az átadáskor készült fotó! :)

 A szállodába visszaérve, hála a fénymásoló felett diszponáló recepciós kislánynak, hozzájutottunk egy részletes eredményjegyzékhez, ahol megtudtuk, hogy a kiértékelés után a 20. helyen végeztünk. Ez ugyan az elozetes elvárásaink alá esett, de nem éreztük vesztesnek magunkat. Talán egy jobb QTH-val jobb helyezést érhettünk volna el, de ezen már nem érdemes morfondírozni. Ahogy HA7UW Sanyi találóan megjegyezte, a QTH olyan, mint az öttusázóknál a ló. Kisorsoljak, de a végén már mindenki csak a versenyre emlékszik.

 Másnap este, amikor összes csomagunkkal együtt visszaérkeztünk Ferihegyre, ahol barátok és rokonok csoportja várt bennünket, tudatosult bennem igazán, hogy egy év után életem nagy élménye, a 2002-es WRTC végérvényesen véget ért, hogy megmaradjon annak, ami: egy csodálatos emléknek egy kontinenseken átívelo hobbi seregszemléjérol, egy nagyszeru versenyrol és régi és új barátokról. Mégegyszer köszönöm mindenkinek, aki segítségével és megértésével lehetové tette, hogy evvel az élménnyel gazdagabbak legyünk! 

73! de Zoli, HA1AG