DR Amatőrtársak!
A májusi A61AJ utam óta nem tettem ki az országból a lábam, mivel nagyon
sok munka volt itthon, de így ősz felé elfogyott a szusz, na meg a nejem
is piszkált, hogy menni kéne. Megbeszéltük HA7DSZ Zolival, hogy megyünk
SV-be, a Zakyntos szigetre.
Nálunk még folyt a munka javában, sikerült kificamítani a bokámat így az út
kútba esett. Zoli elutazott, viszont rádiót nem vitt magával.
Az én lábam 2 hét alatt helyrejött, addigra kinéztem egy utat Ciprusra. A
Soproni találkozóra HA4XG hozta is a DUNAX 4-sávos GP antennát. És így
felvértezve elindultunk szeptember 18-án Ciprusra Larnacába.
Az este folyamán sikeresen landoltunk. Igaz az antennám némi bonyodalmat
okozott, de sikeresen megtaláltam, ugyanis a
szállítószalagon nem akar rendesen utazni, és minden kanyarban leesett hi……..
Rögtön az este folyamán feltérképeztem a tetőt, simán egyszerűen, fel lehetet
jutni igaz felszerelni, már nem tudtam, mert sötét volt és a tető tele volt napcollektorokkal szerelve. Alig vártam hogy pirkadjon
reggel 5 órakor irány a tető, nehogy a személyzet kiszúrjon alig félóra
alatt, telepíttetem a 4 sávos Gp antennát. Rögtön
7MHz Cq az első Qso HA8BT Mezőerényből a Jóska. Utána aztán dőltek az állomások szinte minden sávon. 40
Métertől 10 méterig mindenhol sikerült Qso-zni a Warc sávokra is ugyan nehézkesen az az
automa antenna tuner lehangolta az antennát. Sajnos azért állandóan nem lehetett rádiózni, mert
vártak a kötelező feladatok, a sziget megismerése és felfedezése.
Két nagyon megragadó élményem volt az egyik a ZC4IO QTH-ja
amit, persze csak kívülről lehetett megnézni mivel Angol katonai bázis,
voltak antennák rendesen hi…….
A másik, pedig NICOSIA-ban a kettéválasztott város
rosszabb képet festett, mint a Berlini fal. A Város kettéválasztva az
elhagyott házakkal homokzsákok az ablakokban, ajtók bedeszkázva a falak
szétlőve. Az egyik felén gazdagság a másik felén nyomor. Rettenetes látni,
hogy az ember mire képes.
Közben azért kellemes helyeket is sikerült felkeresni ilyen volt Afrodité a
szépség és szerelem Istennőjének a sziklája ott, ahol a habokból kikelt. A
monda azt tartja, aki az órajárásával elentéssen
körbe ússza, az megszépül hi…….
Én megtettem, sőt mi több ittam a csodaszerből is, ami minden betegséget
elűz.
Mostmár az égieken a sor……….hihihi.
Végül is 25-én indultunk vissza Bp-re. 2200 Qso-val sikerült zárni a Ciprusi
utat.
Nagyon sok HA hívójellel sikerült beszélnem. A Qsl lapok rövidesen elkészülnek mindenkinek, fogom küldeni.
Remélem, hogy a következő expedícióm alkalmával újból sikerül nagyon sok HA
hívójelet naplózni.
Előre látható terveim: 2005 Január 25-től, 3B8/HA7TM -ként fogok rádiózni
Mauritius Islandrol.
Mindenkit szerettel várok a frekvencián